Hosszú, hosszú éveken keresztül a szenvedést választottam, tudom, milyen érzés. Kiébredni ebből viszont az egyik legcsodálatosabb tapasztalás az életemben! És az elme leghuncutabb játéka is egyben!
Ha visszaemlékszem azokra a tragikus eseményekre, fordulópontokra az eddigi életemben, amik igazából újdonságok voltak, nem tudtam velük mit kezdeni, mélyre húztak, és mivel nem láttam akkor a saját értékességemet, potenciáljaimat, jól bele is döngöltem magam a szenvedés mocsarába. Akár évekre is. És akkor még nem tudtam, hogy ez tényleg a szenvedés.
Ez történt a válásomkor, amikor apukám, aztán anyukám elment, ( a szüleim elváltak, amikor mi az öcsémmel kicsik voltunk, és a válás, az előtte történt események sem voltak békések, és aztán a felnőtt korunkat is beárnyékolta ennek minden fájdalma). Mindeközben a saját válásom előtti években megjelent egy testi tünet, ami folyamatos, változó erősségű fájdalommal járt. Fájtam magamnak, fájt a testem, elkeseredett, magányos voltam, közben a külvilág felé azt mutattam, mintha minden rendben volna.
A párkapcsolataim nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, két évvel ezelőtt, egy nagy szerelem utáni mélyrepülés volt az újabb jelzőtábla, hogy valami nem OK. A testi tünetem is felerősödött. Annak ellenére, hogy minden korábbi alkalommal kértem segítséget, és azok a segítők éppen akkor meg is tettek tőlük minden telhetőt, jobban is lettem, éreztem, hogy egy lépcsőfokot mindig feljebb tudtam lépni. De egy idő után újra jelentkezett ugyanaz az érzés, nem volt lelkesedésem, motivációm, olyan, mintha vegetáltam volna. Hiányzott valami, amit akkor még nem tudtam megfogalmazni, csak itt belül, a szívemnél éreztem, hogy valaminek kell lennie, ami túl mutat ezen a helyzeten és reménykedtem, hogy valami jobb jöhet. És ez a kíváncsiság volt, az hogy kell lennie valami rajtam túl mutatónak, ami még felfedezésre vár.
2020. tavasza nekem a lehetőséget hozta el, hogy menjek befelé, még mélyebbre, a szívem felé. Átengedtem magam ennek az erőnek, hogy történjen minden, ahogy történnie kell. És közben elkezdtem figyelni. Ennek révén felfedeztem egy új képességemet, az energiákkal való gyógyítást, két energetikai tanfolyamot is elvégeztem, jelenleg érzelmi intelligencia fejlesztőnek tanulok. Az idén pedig, 30 év munkaviszony után eljövök a pénzügyes munkámból és a saját, jóllét mentor vállalkozásomat, az én szívügyemet építem.
Ebben a folyamatban is voltak és vannak most is segítőim, de a döntéseket én hozom meg, és én cselekszem. A saját tapasztalatom is mutatja, hogy egy mentor mindenkinek kell!
Választásom pedig mindig van, vagy maradok benne a „változatlanság, tehetetlenség, önámító, másokra mutogató, mások majd megoldják, megmondják helyettem” mocsarában és lassan, szépen elsüllyedek, mondogatom magamnak és a külvilágnak, hogy akkor én most szenvedek, de jó is nekem! ☹ Vagy azt mondom, lássuk, mi új jöhet még, mik a vágyaim, mit szeretnék megtapasztalni, mi felé húz a szívem, mire vagyok kíváncsi, mit szeretnék kipróbálni, és elindulok felé, teszem a dolgom, lépésről lépésre, fedezem fel annak teljességét, és közben élvezem minden egyes pillanatát. Itt és most!
Én döntöttem!:)
És Te?