ÖNSZERETET

Ha ettől a szótól már most borsózik mindened, és megszólal benned a szokásos, a belső kritikusod, hogy „már megint biztos ez a nyálas maszlag, hogy szeresd magad, és akkor majd boldogabb leszel, meg mások is jobban fognak szeretni…..stb.stb.stb.

Van egy izgalmas hírem.

Ez bizony egy egyetemes igazság lehet úgy, mint a gravitáció.

Ha az emberek végre el kezdik felismerni, hogy a szeretés nem kívülről jön, nem a másik embertől várjuk azt, hogy majd ő szeressen, kényeztessen, kitalálja minden kívánságunkat.

Ha ez igazán működne, akkor ma 8 milliárd boldog embernek kellene a bolygón élnie.

Nyilván nem ez van, vagyis valami itt még mindig nem OK.

Mi van, ha adunk esélyt ennek az önszeretet dolognak?

De most úgy igazán, őszintén?

Még akkor is, ha olyan nyálasnak érezzük.

Attól még lehet igaz.

A puding próbája az evés.

Adok egy tippet.

Most Húsvét van, a feltámadás, az újjászületés ünnepe. Jézus, Isten fia példát mutatott arra, hogy a halál után van élet, újként, másként. Megmutatta azt nekünk, hogy ő emberként csodákra volt képes, és ezek a csodák, ezek a képességek bennünk is ott vannak, csak évezredek alatt elhittük azt (sajnos, az egyházak ebben hatalmas korlátozó gondolkodást hirdetnek, de hát addig vannak egyházak, amik az emberek ezekben az „intézményekben” hinni akarnak, és ezt választják ebben a pillanatban.)

Azt tudtad, hogy Jézusnak volt felesége, Mária Magdaléna, és született lányuk, Sára, akit az egyház a mai napig nem fogad el létező vérvonalnak? A Da Vinci-kód filmet ehhez a témához szeretettel ajánlom megnézésre, szerintem tudattágító.

Jézus és Mária Magdaléna élete, története egy csodás példa arra, hogyha szeretjük, tiszteljük magunkat, így tudunk fordulni másokhoz is szeretettel, elfogadással.

MI AZ ÖNSZERETET?

  • ­Amikor tisztában vagy a saját érzéseiddel, gondolataiddal, vágyaiddal és ezt kommunikálod a külvilág felé is
  • Amikor gondoskodsz magadról, a testedről
  • Amikor vállalod a felelősséget a saját életedért, felismered, hol vagy áldozat, hol játszod a szegényént, és nem ragadsz bele
  • Azt csinálod munkában, tevékenységekben, amit szeretsz (nem, nem a pénzért, nem a karrierért, megbecsülésért! Ezt gyorsan felejtsd el!)
  • Amikor magadat helyezed mások elé, és ez nem önzőség, még ha eddig annak is gondoltad (képzeld el, ha egy zuhanó repülőn először a gyerekeidre akarnád felrakni az oxigénmaszkot. És veled addig mi történne?)
  • Amikor tudsz nemeket mondani. Nemet az egészségtelen, értéktelen kapcsolatokra, párkapcsolatban, családban, barátságban, munkahelyen.
  • Amikor egy nehéz helyzetben hátrébb tudsz egyet lépni, képes vagy a másik szemével is látni a dolgot, és ki tudod mondani neki, hogy „figyelj, bocsánat, ezt benéztem, túlreagáltam. Beszéljük meg ezt újra, tiszta fejjel.”
  • Amikor nem akarod már megmenteni a másikat, hagyod, hogyha ő szenvedni akar, azt választhassa, és elköszönsz, vagy nagyobb távolságot tartasz vele.
  • Amikor megbocsátasz magadnak azért a sok baromságért, amivel szabotáltad magad (amiről azt hitted eddig, hogy létezik ilyen, hogy önszabotázs, de megsúgom, ez is csak egy koncepció.:))
  • amikor tudsz könnyed, játékos, örömteli is lenni, éled autentikus magadat

 

A játék, amire hívlak, hogy kezd el, akár most, Húsvét ünnepén ÉLNI ezeket, nem kell egyszerre, sőőőt, válasz ki a fentiekből 2 hangsúlyosat, abban tegyél lépéseket, aprókat, de minden nap.

És aztán figyeld meg, ahogy változik minden is benned, és a külvilágodban is.

Csak figyelj!

Nyilván ez igaz lehet, meg nem is, bármi is lehet, és annak az ellenkezője is!

Aztán ha nem válik be, nyugodtan húzd vissza a régi hitrendszeredet (ez sem létezik, csak szólok), és nyugtasd meg magad, hogy ez is csak egy baromság volt, amiről ez a nő itt írdogált.

De ha úgy igazán komolyan veszed, és benned is ébred most az az isteni erő, ami a napokban már nagyon erősen érezhető energia szintjén, és szeretne ez újra megmutatkozni, akkor csak adj ennek teret, még ha most nagyon szarnak is érzed, eleged van belőle. Engedd, hogy átmosson, megtisztítson, újrakódoljon benned valamit, valakit, aki most megmutatkozni vágyik.

És ha van kedved, írd meg nekünk ide kommentben, mit tapasztaltál.

 

BOLDOG FELTÁMADÁST!

 

Szeretettel!

 

Ágota

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.