Voltam jó kislány, kezelhetetlen tini, voltam feleség, aztán szerető, vagyok tesó, rokon, barát, munkatárs, diák, szomszéd, vásárló, …….és mi minden lehetek még! Sok életterület, és mindegyikben megannyi szerepet játszhatom itt, az élet színpadán. Van olyan, amit letettem, van olyan, amit újra visszaveszek, ami egész életemben végigkísér, és vannak újak, és lesznek újabbak. Ez a változás, az Élet játéka!
Mindaz, amit eddig, ebben a jó pár évtizedben megélhettem, ezek által vagyok most ott, ahol vagyok, és vagyok, aki, ami. A hivatásommal kapcsolatban most úgy fogalmazok, hogy elsősorban emberépítő, mentor és tréner.
2019. nyarán, egy nagy szerelem végén teljesen mély pontra érkeztem lelkileg, testileg. Akkor találkoztam Bagdi Bella ( #bagdibella) gyógyító erejű dalaival, és a könyveit is nagyon szeretem. Az egyikben találtam rá erre a szív megbizsergető szóra, hogy emberépítő. Többször visszatértem arra a fejezetre, egyszerűen beleszerettem ebbe a szóba, megszólított. Bár akkor még nem tudtam pontosan, milyen formában, de valahogy éreztem a zsigereimben, hogy dolgom lesz vele.
Aztán, ahogy tavaly kitaláltam, hogy névjegykártyát készíttetek, arra már az emberépítő szót irattam fel. Úgy érzem, hogy ez a szó az esszenciája mindannak, ami a szándékom, azaz emberépítőként segítem a hozzám fordulókat, hogy egyre jobban érezzék magukat a bőrükben. Ezt a részemet neveztem el jóllét mentornak. Másrészt segítem őket abban, hogy minél teljesebben tudjanak kapcsolódni önmagukhoz, a testükhöz, ezáltal pedig másokhoz. Ez a részem pedig a kapcsolat tréner. Az energetikai kezeléseimmel kiegészítve, egységben tudom kísérni mindazokat, akik megtisztelnek a bizalmukkal.
Csodálatos érzés és megtiszteltetés, hogy a tudásommal, képességeimmel mind mentálisan, mind fizikai szinten tudok segíteni!
MENTOR A JÓLLÉTEDÉRT!