László Móni (#laszlomoni) egyik blogbejegyzésében azt javasolja, hogy amikor 30 másodperced, vagy akár csak 1 perced van arra, hogy röviden elmondhasd, mit is csinálsz, akkor ehhez végezz el egy gyakorlatot. Képzeld magad elé a nagymamádat, és próbáld neki elmondani, röviden, tömören, de figyelemfelhívóan. Ha ő megérti, akkor nagy valószínűséggel mások is meg fogják érteni 😊. Kipróbáltam magamon Móni ötletét, az elején nagyokat szenvedtem, hiszen a honlapomon olyan gyönyörűen megfogalmaztam mindent. Leírtam a küldetésemet, a hitvallásomat is. Szóval azt gondoltam, hogy mindent, amit terveztem, felraktam magamról.
Szóban már nehezebb volt, néha több idő kellett, hogy megfogalmazzam, megtaláljam a megfelelő, ütős szavakat, vagy belefutottam abba is, hogy nem jutott eszembe hirtelen semmi, leblokkoltam vagy éppen túl hosszú, túl sok volt, ami jött😊. Aztán hagytam magamnak erre időt, elkezdtem játszani a feladattal, kezdtem elhagyni a cizellált, hosszú körmondatokat, aminek az elejét már el is felejtettem, mire a végére értem. És a legjobb érzés hozzá tényleg az volt, hogy mindeközben odaképzeltem hozzá az én drága, felejthetetlen anyai nagymamámat, akivel kislánykoromban csodálatos, világmegváltó beszélgetéseket folytattam (már akkor is!😊).
És ennek a mostani, képzeletbeli beszélgetésünknek hála, ha megkérdezik tőlem, hogy mit is csinálok, most valahogy így fogalmazok: Emberekkel találkozom, meghallgatom őket, lehet, hogy kérdezek, de lehet, hogy csak megérintem, megölelem őket. Egy ilyen találkozásban annyi minden és bármi benne van, szavak és csend, sírás és nevetés. Az történik, aminek történnie kell,……ilyen egyszerű, végtelenül egyszerű!
Drága Nagyikám! Mindig is itt vagy velem a szívemben! Szeretlek! (A fotón ő látható velem, 15 éves lehettem.)
